A B. Braun célja, hogy hatékony megoldások útján megóvja és javítsa a beteg emberek állapotát. Küldetésünk teljesítéséhez felkészültnek és kitartónak kell lennünk, akár egy újabb és újabb kihívásokat kereső élsportolónak. Épp ezért érezzük fontosnak azt, hogy bemutassuk országszerte működő dialízishálózatunk veszprémi állomásának egykori páciensét, Gelencsér Róbertet, akit 12 évvel ezelőtti, sikeres vesetranszplantációja óta két alkalommal – 2016-ban és 2019-ben – is megválasztottak az év férfi parasportolójának. 

Róbert kisgyerekkora óta szenvedélyesen sportol, és vesebetegsége, illetve a dialízis, majd pedig a szervátültetés kihívásaiban is az aktív testmozgás volt segítségére. Beszélgetésünk napján is éppen edzésre tartva ejtett útba minket, hogy meséljen életéről, transzplantációjáról és mindarról, ami még a nehezebb időszakokban is örömmel töltötte meg a mindennapjait. „13 éves koromban vírusos mandulagyulladást kaptam, ami a veséimet is érintette, vesemedence-gyulladást okozva. Ezt követően két hétig kórházban kezeltek, injekciókat kaptam, majd gyógyultnak nyilvánítottak. Pár hónap múlva egy megfázás következtében újra gond adódott a vesémmel, amelynek állapota innentől folyamatosan romlott, állandó veszélyforrássá vált” – emlékszik vissza Róbert vesebetegsége kezdetére, majd rátér, hogy miként próbált tenni a felmerülő problémák ellen: „Ahogy csak tudtam, igyekeztem késleltetni a súlyosabb következményeket, vigyáztam a veséimre. Orvosi javaslatra gluténmentesen étkeztem, odafigyeltem a fehérjebevitelre és kipróbáltam különböző gyógyteákat, a jógát és az agykontrollt is. Mindezzel 20 évig tudtam hátráltatni a veseelégtelenség romlását, ám ekkor a laborértékeim is elérték azt a szintet, ahonnan már nem volt visszaút. Ezután átirányítottak a B. Braun dialízishálózatához.”

Róbert pápai lakos, így miután egyértelművé vált, hogy dialízisre kell járnia, cégünk két központja, az ajkai és a veszprémi állomás között tudott választani. „A veszprémi központot választottam. Nagyon megviselt ez az időszak, életvégi hangulatom volt, és akárhogy gondolkoztam, nem tudtam, hogy mi lesz ezután. Ugyanakkor tisztában voltam vele, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen helyzetbe került, tudtam, hogy mások is küzdenek vesebetegséggel” – meséli Róbert a kezelés kezdetéről. A sportembernek, mivel nem merültek fel kizáró okok, felajánlották mindkét kezelési módot, a hasi és a hemodialízist is. „Hemodialízis esetén kétnaponta be kellett volna mennem a központba, ám ez számomra nem tűnt túl praktikusnak. A hasi dialízis viszont annak idején nem volt túl gyakori, többen – akik nem ismerték ennek a kezelési módnak az előnyeit - le is akartak beszélni róla, ám én mégis úgy döntöttem, hogy jobb lesz számomra az, ha havi egy-két alkalommal járok csak be, a dialízist pedig otthon, önállóan intézem” – idézi fel döntését a férfi, akinek természetesen élete mindennapi rutinját is átalakította megváltozott egészségügyi helyzete. „A dialízis mellett is ugyanúgy dolgoztam,  de természetesen a munkát, sőt, az alvást is meg kellett szakítanom azért, hogy rendesen tudjam végezni az otthoni dialízist. Ezen segített az éjszakai gép, amit később kaptam. Az eredményeket folyamatosan lejegyzeteltem, havonta néhányszor pedig megjelentem a veszprémi központban. Összességében egészen szabadnak éreztem magamat.”

Róbert a dialíziskezelés komplikált időszakában szakszerű segítséget kapott, a B. Braun munkatársaira pozitívan gondol vissza. „A B. Braun a körülményekhez képest a lehető legtöbbet adta számomra. A hasi dialízisnek köszönhetően lehetőségem nyílt arra, hogy kicsit elkülönüljek. Figyelembe vették a személyre szabott igényeimet, kimondottan velem foglalkoztak, kérdéseimet meghallgatták, és megválaszolták, a szükséges oktatáson is keresztülmentem, megnyugtató segítséget kaptam. Majd egy hónap várakozás és felkészülés után megkezdődött a kezelés. A veszprémi központban ismertem meg Tölgyesi Katalint, aki akkor Havasi Anett doktornő asszisztenseként dolgozott, és rendkívül sokat segített nekem. Kedvességgel megáldott emberként emlékszem vissza rá, aki még a kezemet is fogta a műtétem alatt.” (Tölgyesi Katalin azóta a budapesti cégközpontban képzési koordinátorként felügyeli országos dialízishálózatunk működését – a szerk.)

Róbert számára a dialízist követően a vesetranszplantáció jelentette a végső megoldást, ám ahhoz, hogy a beavatkozást megfelelően kivitelezhessék, következményei pedig feldolgozhatók legyenek, élete minden területén alkalmazkodnia kellett az előállt helyzethez. „Vesetranszplantációm története igencsak érdekes, hiszen első körben 2006 októberében kerültem fel a listára, és a hónap végén már telefonáltak is, hogy találtak megfelelő donort. Ekkor azonban erre a radikális lépésre még nem voltam felkészülve. Előző nap fájt a torkom, így az esetleges negatív következmények elkerülése céljából végül a transzplantáció koordinátorával úgy döntöttünk, hogy elhalasztjuk a műtétet. Ekkor tudatosult bennem, hogy tényleg bármikor hívhatnak, akármikor érkezhet az alkalmas donorról szóló hír. Végül májusban jött az újabb veseriadó. Aznap este megismerkedtem a beavatkozást végző orvossal, aki épp akkor indult haza pihenni, de megnyugtatott, hogy reggel találkozunk, és sor kerül a műtétre. Engem addig előkészítettek, majd reggel hatkor kezdődhetett a beavatkozás. Tudtam, hogy ezt követően más lesz az életem.” Róbert mindeközben felvette a kapcsolatot a Szervátültetettek Szövetségével, hogy lássa, miként élnek azok, akik transzplantáción estek át. „Sokat beszélgettem velük, és láttam, hogy szervátültetés után is teljes életet élnek, vidámak, sportolnak. A műtét előtt a vesetestvéremmel is megismerkedtem, ő kapta a párját annak a vesének, amit belém ültettek. Közben azért erősen élt bennem a gondolat, hogy ezután meg kell barátkoznom a bennem működő idegen szerv tudatával, azzal, hogy valaki más veséjét kaptam meg. El kellett fogadnom ennek a tényét, de ez sokkal jobb megoldás volt, mint a dialízis, hiszen tudtam, többé nem kell átesnem a napi kezeléseken, és nem fog tovább romlani az állapotom” – gondol vissza a szervátültetésre a sportoló.

Róbert gyermekkora óta imádja a sportot, így a vesebetegség, a dialízis és a szervátültetés ellenére sem mondott le arról, hogy a lehető legegészségesebben éljen, és a körülményekhez alkalmazkodva megfelelő mennyiségű testmozgást végezzen. „Transzplantáció után egy ideig nem lehet sportolni, de körülbelül fél év után fokozatosan vissza lehet térni az edzésekhez. Az orvosomtól és más transzplantáltaktól is tanácsot kértem erre vonatkozóan, majd szép lassan belekezdtem. Először gyaloglással kezdtem, újra beépítettem az életembe a biciklizést és a futást. Uszodába nem jártam a fertőzésveszély miatt, ez a sport a közösségi helyek miatt tiltott volt számomra. Futni viszont akármikor elmehettem egyedül, csak magamhoz kellett alkalmazkodnom. Tudtam, hogy a Szervátültetettek Szövetségén keresztül lehetőségem lesz akár világversenyekre is kijutni parasportolóként, ha megfelelően felkészülök, és ez nagyon motivált. Gondolkodtam az úszáson, a tollason és a röplabdán is. Kezdetben bowlingoztam, elkezdtem kitapasztalni a rendszer működését. Végül az atlétikát ítéltem meg a legszimpatikusabbnak, hiszen ide elég egy jó cipő, pálya pedig mindenhol van, és saját időbeosztás szerint lehet edzeni. Elkezdtem komolyabban űzni ezt a sportágat, ebben sokat segített edzőm, Jung Andrásné Ági is. Azóta is vele dolgozom. Elsősorban sprintszámokban szoktam versenyezni, például 100 és 200 méteres távolságon, valamint 4x100 méteres váltón.”

A B. Braun dialízishálózatának minden munkatársa azért dolgozik, hogy a vesebetegséggel küzdő páciensek életminőséget javító, eredményes kezelésben részesüljenek, így mi magunk is sikertörténetként éljük meg betegeink győzelmeit. Büszkék vagyunk Gelencsér Róbertre, aki kiemelkedő sporteredményeket hozó kitartásával és küzdeni akarásával reményeink szerint minden vesebetegséggel küzdő, dializált és szervátültetett páciensnek követendő példaként szolgál.