Ismét Legjobb Munkahely lett a B. Braun Avitum

Termék gyorskereső

Kategória vagy alkategória mutatása

Ismét Legjobb Munkahely lett a B. Braun Avitum

Sorozatban negyedszer nyertük el a díjat.

Az Aon Legjobb Munkahelyek Programjában idén 87 cég több mint 62 ezer dolgozója mondta el a véleményét arról, hogyan érzik magukat a munkahelyükön, majd a válaszok alapján 18. alkalommal állították össze a legjobbak listáját. A felmérésben közel 700 munkatársunk is részt vett, akiknek a munkahelyükről alkotott véleménye alapján 2018-ban sorozatban a negyedik alkalommal nyertük el az Aon Legjobb Munkahely címet, a 250 és 1000 fő közötti vállalatok között. A díjátadóra november 13-án került sor, ahol Horn Péter vezérigazgató vette át a legjobb munkahelyért járó kitüntetést.

Az Aon Magyarország HR tanácsadási üzletág minden évben elvégzi a hazai munkavállalók elkötelezettségét és munkahelyi elégedettségét vizsgáló kutatását. Idén 87 cég több mint 62 000 munkavállalója válaszolt a kérdésekre. A kutatás a munkavállalói elkötelezettséget és a kulcsfontosságú folyamatokkal való elégedettséget vizsgálta, olyan szempontokat nézve, mint a karrier, szakmai fejlődés lehetősége, anyagi és erkölcsi elismerés vagy a közvetlen- és a felsővezetésbe vetett bizalom.

A felmérésből kiderült, hogy a hazai munkavállalók elkötelezettsége az elmúlt években folyamatosan csökken. A magyarországi dolgozók 59%-os elköteleződésével szemben azonban a B. Braun Avitum munkatársai 78%-a elkötelezett a munkahelye iránt, amivel Magyarország legjobb munkahelyei közé tartozik. Cégünk 2015 óta sorozatban negyedszer érdemelte ki az Aon Legjobb Munkahely díját.

„Ma már a munkáltatói márka vonzósága és a vállalat jó hírneve nem elég, hitelesnek is kell lenni. Tükrözni kell azt a pozitív munkahelyi élményt, ami a munkatársakat nap mint nap éri, mert csak így lehet biztosítani a megfelelő tehetségek megszerzését, megtartását és az utánpótlást – mondta György Máté, az Aon Magyarország Legjobb Munkahelyek Program projektvezetője. A felmérés világosan rámutat: Magyarországon a munkavállalók csupán fele gondolja úgy, hogy cége kiváló munkavállalói élményt biztosít, egyértelmű tehát, hogy van miben fejlődni. „Ebben a szervezetek egyik legnagyobb segítsége a folyamatos párbeszéd kialakítása és fenntartása lehet, hisz a munkatársak bevonásával és véleményük megismerésével lehet valós, pozitív hatást elérni. Emellett az is elengedhetetlen, hogy egy cég mindent megtegyen azért, hogy a dolgozók zavartalanul és hatékonyan végezzék a munkájukat az elkötelezettség megalapozása érdekében” – tette hozzá György Máté.

„Sorozatban negyedszer állhatok a színpadon és vehetem át ezt a megtisztelő elismerést. Szeretném megköszönni minden kollégámnak az elkötelezett munkáját, mert most már közel 30 éve ők teszik a B. Braunt sikeressé. Hálás vagyok azért, hogy vállalatunknál olyan kollégák dolgoznak, akik értékes munkájukkal és személyiségükkel folyamatosan építik munkahelyi közösségünket és cégünket, amely ennek köszönhetően ismét a legjobbak között szerepelhet. A jövőben továbbra is mindent megteszünk azért, hogy a munkatársaink elkötelezettek legyenek a cégünk iránt, szeressenek itt dolgozni és tudásukkal, munkájukkal még többet tudjunk tenni a hazai egészségügyért” – mondta el Horn Péter, a B. Braun-vállalatcsoport vezérigazgatója az Aon Legjobb Munkahely díj átvételekor.

Please enable marketing cookies to enable Youtube Video

Vállalatcsoportunk a kezdetek óta azért dolgozik, hogy megóvja és javítsa az emberek egészségét, amit a felmérésben részt vevő munkatársaink mindennapi munkája is tükröz:

  •  Tizennyolc dialízisközpontunkban 2500 vesebetegnek nyújtunk életben tartó kezeléseket.
  •  A fejlesztési divízión dolgozó 100 fő mérnök csapatunk által készített szoftverek a világ 90 országában több mint 100 000 dialízisgépen futnak.
  •  Az értékesítő csapatunk 16 terápiás területen 5000 termékkel nyújt rendszerszintűmegoldást a hazai egészségügyi intézményeknek.

Idén négy kategóriában 13 cég nyerte el az Aon Legjobb Munkahely díjat