9. helyet értük el a céges futócsapatok között

Termék gyorskereső

Kategória vagy alkategória mutatása

9. helyet értük el a céges futócsapatok között

Tavaly is eredményesen futott a cég

Fotó: Budapest Sportiroda (BSI)

A munkahelyi hivatás teljesítése mellett az egészséges életmódot és a testmozgást is támogató vállalatok számára már hagyománynak számít a „Fut a cég” versenysorozat, amely minden évben megrendezésre kerül a Budapest Sportirodának (BSI) köszönhetően. A B. Braun évek óta elkötelezett résztvevője a versenysorozatnak, amelynek 2019-es szezonjában is előkelő helyezést értünk el.

A „Fut a cég” keretei között a résztvevő vállalatok munkatársai több sportágban, elsősorban futóversenyeken mérhették össze állóképességüket a tavalyi évben. A 9 fordulóból álló széria során a B. Braun sportos kollégái 5 eseményen képviseltették magukat futócipőben és kerékpárral egyaránt. A versenyeken összesen 800 cég állt rajtvonalhoz a munkatársak létszámától függően több kategóriában. A B. Braun a legnagyobb, 1000 fő feletti kollégával rendelkező vállalatok között versenyzett, és ebben a mezőnyben sikeresen bekerült a legjobbak közé, hiszen az összesített végeredmény szerint 9. helyen zártuk a futószezont.

Fotó: Budapest Sportiroda (BSI)

2020. február 19-én került sor a 2019-es széria ünnepélyes díjátadójára, amelynek a szezon győztese, a Robert Bosch Kft. budapesti székhelye adott otthont. Az eredményes cégek képviselőinek Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára adta át a díjakat. A B. Braunnak járó oklevelet munkatársaink, Hevesi Hajnalka és Török Zoltán vették át. „Nagyon jó érzés volt részt venni az ünnepélyes, kiváló színvonalú díjátadón a cégünknek járó elismerés mellett azért is, mert meghallgathattuk, hogy más cégek miként motiválják kollégáikat a rendszeres testmozgásra. A „Fut a cég” versenysorozatban ismételten elért szép eredményünk motivációt ad arra, hogy a munkavégzés mellett a jövőben is időt szánjunk a testmozgásra.” – mondta az eredmény kapcsán gyöngyösi munkatársunk, Hevesi Hajnalka, a B. Braun futócsapatának tagja.

Fotó: Budapest Sportiroda (BSI)

Idén sincs megállás, hiszen tavasszal kezdetét veszi a „Fut a cég” 2020-as bajnoksága, amelyen a B. Braun csapattagjai újra megküzdenek a lehető legjobb helyezésért.

Fotó: Budapest Sportiroda (BSI)