Negyedszer díjaztuk a legjobb cikkeket

Termék gyorskereső

Kategória vagy alkategória mutatása

Negyedszer díjaztuk a legjobb cikkeket

A B. Braun Aesculap® cikkíróverseny első három helyezettje az MST kongresszusán vette át az elismerést.

„Technikai újdonságok, innovációk a sebészetben” címmel a Magyar Sebész Társaság, a B. Braun és a Magyar Sebészet folyóirat 2017 végén ismét meghirdette „B. Braun Aesculap cikkírópályázatát”. Az idén tavaszszal le zárult pályázat díjátadójára a Magyar Sebész Társaság 64., debreceni kongresszusának megnyitóján került sor május 24-én. A pályázat első kiírásakor, 2014-ben a szervezők cs ak remélni tudták annak sikerét, hiszen a magyar sebésztársadalmon belül tapasztalható volt korábban egy-két hasonló kezdeményezés, azonban ezek egyike sem bizonyult tartósnak. Az idén negyedik alkalommal meghirdetett és lezárult pályázat ennek ellenére végképp bebizonyította létjogosultságát. Nagyban köszönhető ez a B. Braun támogatásának is, hiszen a cég nem csak lehetővé tette, de évről-évre szorosan vett szerepén túl is magáénak érezte a pályáztatás egész folyamatát.

Dr. Csépai Ferenc, a B. Braun régióigazgatója elmondta: a cég Aesculap divíziója ismét nagy örömmel karolta fel a kiírást és vállalták idén is a három legjobb pályamű díjazását, hiszen a cikkírópályázatot negyedik éve nagy érdeklődés övezi és színvonalas pályamunkák jellemzik. „Az Aesculap a B. Braun évszázados sebészeti márkájaként ugyanúgy a technikai újdonságokról és folytonos innovációkról szól, ahogy a cikkíró pályázat vezérfonala. Biztos vagyok benne, hogy a kiemelkedő minőségű pályázati művek elősegítik a hazai sebészet fejlődését, innovációit és a legjobb gyakorlatok széles körű alkalmazását” – mondta a régióigazgató.

Ahogy azt dr. Oláh Attilától, a Magyar Sebészet folyóirat főszerkesztőjétől megtudtuk, az egyre színvonalasabb pályaművekből és benyújtott kéziratok számából úgy tűnik, valóban erősíti és motiválja a fi atalok publikálási aktivitását a lehetőség. A 11 beérkezett pályaműből a Sebész Társaság elnöksége titkos szavazással pontozott és hozta meg a döntést. A nyertesek megoszlása az idei évben is sokszínűséget mutat: van közöttük hasi sebész, szívsebész, plasztikai sebész, egyetemi és megyei kórházban dolgozó munkatárs az ország különböző területeiről. Külön érdekesség, hogy az informatika sebészetben történő térhódítása a pályaművekben is viszontlátható: a három díjazott cikkből kettő ebben a témakörben született.

A B. Braun Aesculap® cikkíró pályázat nyertesei 

I. helyezett 

Barabás János Imre és munkatársai:
„Számítástechnikai döntéstámogató rendszer kiépítése a szívsebészetben: a 3D tervezéstől a posztoperatív eredményekig”
A cikk megjelenik a Magyar Sebészet 2018/3. szeptemberi lapszámában.

II. helyezett

Tóth Dezső és munkatársai:
„Számítógépes program szerepe a gyomortumor sebészetben – Túl az evidencián”
A cikk megjelent a Magyar Sebészet 2017/1. márciusi lapszámában.

III. helyezett 

Mohos Balázs és munkatársai:
„Az arteria thoracodorsalis perforator fasciocutan lebeny a krónikus axillaris hidradenitis suppurativa kezelésében"
A cikk megjelent a Magyar Sebészet 2017/4. decemberi lapszámában.

A cikkíró pályázat beszámolója megjelenik a Magyar Sebészet 2018. júniusi számában.